2012. július 31., kedd

Ajánlat: Ballonkabát a New Yorker-től 3990 Ft-ért!

Mint mindenhol, a New Yorkerben is nagy leárazások vannak, azonban van itt valami, ami kiemelkedik a tömegből: ezt a citromsárga ballont 50 euró helyett-kb 12-13 ezer Ft-3990 Ft-ért sikerült megvennem! Fekete, piros és halvány lila színben is kapható, érdemes megnézni, ha alacsony áron kerestek csinos, jó minőségű kabátot. 
Élőben valamivel élénkebb a színe, mint a képeken. Rövid, csípő alá érő fazon, farmerral, bokacsizmával és egy könnyed sállal tökéletes lesz a hűvösebb hónapokra!





Ti is vettetek hidegebb időre való ruhákat a nyári leárazásokon? 

2012. július 24., kedd

Missha Perfect Cover BB krém 27- Teszt

 Már több, mint egy éve használok bb krémeket, eddig két fajtát próbáltam ki, ezekről olvashattatok is tesztet: Missha Perfect Cover 23, és Missha Signature 23.
Most újravásároltam a Perfect Cover-t, méghozzá egy sötétebb színben, Az arcomat kb egy éve már nem napoztatom, úgy döntöttem, hogy inkább ez, mint hogy pár év múlva ráncos legyek, és ahogy mondják, a legjobb ráncmegelőző a napvédőkrémek használata, úgyhogy én ehhez tartom magam. A testem azonban kapott egy kis színt, és sminkelésnél az volna a lényeg, hogy az arc és a test legyen azonos színű, úgy éreztem be kell szereznem egy sötétebb bb-t, mert az eddigiek nagyon sápasztottak már.
Félve vásároltam meg a 27-es árnyalatot, vettem mellé egy 23-as Signature-t is, ha túl sötét volna tudjam kevergetni, de felesleges volt! Egyáltalán nem olyan sötét, mint gondoltam, hogy lesz. Mikor kitettem a Fcaebook oldalamra is, hogy ilyen színt vettem kérdeztétek, hogy nem lesz-e túl sötét. Nem lett az! Meg merem kockáztatni, hogy később is jó lesz, nem csak nyáron.



"M Perfect Cover BB Cream SPF 42 PA++ BB krém, más néven Blemish Balm. Eredetileg lézeres plasztikai beavatkozások után használt krém, amely megnyugtatja és regenerálja a bőrt. A Missha Perfect Cover BB krém egyenletes, természetes hatású fedést biztosít, mellette nyugtatja, hidratálja a bőrt.
Minden bőrtípushoz ajánlott, beleértve a pattanásos bőrt is, smink alapként vagy alapozóként használható.Fehérítő, ránctalanító és UV védő (SPF42) hatásúKiszerelés: 50ml
Fő hatóanyagai: bőrápoló: rozmaring, kamillabőr erősítő: bükk rügy kivonat
hidratáló: Sodium Hyaluronic Acid, Ceramide
Finom bevonatot képező krém, amely egyenletes bőrárnyalatot eredményez, miközben egyszerre hidratál és táplál.3. KDFA minősített UV védelem, fehérítő és ránccsökkentő kozmetikum. 


Ajánlott Bőrhibákra, amelyeket nehéz alapozóval eltakarni, Azoknak, akik törődnek a bőr öregedésével, Azoknak, akik kiváló fedést szeretnének, de könnyű réteggel, Azoknak, akik gyors, könnyen használható make-up terméket szeretnének a hibátlan bőrhöz"

A doboz és a csomagolás a megszokott. Kényelmes, praktkus pumpás adagolóval, egy pici nyomásnyi krém bőven elég az egész arcra. 



A következő képeken mintát láthattok a krémből. Látszik, hogy abszolút nem vészes a színe! Ha ezt hamarabb tudom, nem is veszek a 23-asból, nekem ez a 27-es sokkal jobban bejött. Főleg vakus képeken az előbbi nagyon sápasztott, de élőben is, ha napfényben néztem, a fényvisszaverő hatása miatt, a 27-essel nem tűnök annyira sápadtnak. 
Állagát tekintve kicsit más, mint a 23-as árnyalat, és ennek az alaptónusa is inkább sárgásabb, de a bőrre kerülve szépen átveszi a bőr természetes tónusát. (ez is a BB krémek sajátossága, igazodik a bőrszínhez-bár nekem az arcom valamivel világosabb, mint a testem, az összhatást így sokkal jobbnak érzem, mint a világosabb krémekkel) 
Ujjal való felvitelt ajánlom: az ecset elnyeli a bb krémeket, ujjal tudjuk elérni azt a hatást, hogy úgy bele legyen dolgozva a bőrbe, hogy szinte láthatatlan legyen. 



Úgy gondolom bátran ajánlhatom a 27-es BB-t azoknak, akiknek az előzőek túl világosnak bizonyultak, ne "féljetek" tőle!

Nappali fénynél! Smink nélkül-Missha Pefect Cover 27-Kész smink (púder nékül!)

Vakus fotók 



Fontos: a BB Krémeket rengeteg helyen hamisítják, mivel egy egyre népszerűbb termékről van szó. Sose vásárolj megbízhatatlan helyről, mert helyrehozhatatlan károkat okozhat a bőrödben!
Ha beírod a kasszánál a "CRYSTAL" kupon kódot, 5% kedvezményt kapsz! (nekem ebből semmilyen előnyöm nem származik!)


Ti próbáltátok már ezt a BB krémet? Melyik színt használjátok? 

2012. július 23., hétfő

8 divatbűn, amit ideje lenne elfelejteni...

1. Szilikonpánt

Én azt hittem, 2012-ben már nincs nő a Földön, aki ne fújná kívülről, hogy a szilikonpánt ciki és egészen egyszerűen nincs mentség rá. De nem. A mai napig sok lány hordja, kitartóan! Nosztalgikusan gondolok kínának eme remek gyártmányára, amit még anno 1999 (?) körül ismertünk meg és talán volt 1 olyan év, mikor bár még mellünk sem nagyon volt, mi már melltartót hordtunk, szigorúan szilikonpántokkal, valahol volt bennünk egy olyan érzés is, hogy megmutassuk, hogy bizony, nekünk már szükségünk van valamire, ami tartja a hatalmas melleinket, és a szilikonpánt arra volt jó, hogy úgy tegyünk, mintha ezt takargatni akarnánk. Persze hamar rájöttünk, hogy ez gáz, és lemondtunk róla. Hogy mi a gond vele? Látszik. Egy fényes, átlátszó műanyagról beszélünk, ami arra volna hivatott, hogy pánt nélküli/atléta fazonú felsőnél ne látszódjon, hogy van alatta melltartó, de a fényes műanyag pont hogy felhívja rá a figyelmet, tehát ennél már a sima melltartópánt is ízlésesebb volna. 


A melltartóviselési problémák különböző fokozatairól Zsuzsi írt egy nagyon jó kis cikket, ITT tekinthetitek meg. 


Mi a megoldás? Ha olyan felsőt veszel fel, amiből kilátszik a melltartópánt, akkor két dolgot tehetsz: nem veszel fel melltartót, vagy olyat veszel, ami illik a felsőhöz. Pánt nélküli topnál egyértelműen a pánt nélküli melltartó a megoldás, míg egy keresztbepántos felsőnél egyszerűen keresztbe kell tenni a melltartó pántjait is! Ha olyan nagy a melled, hogy a pánt nélküli melltartó nem tartja meg, de mégis felvennél egy pánt nélküli felsőt, és a szilikonpántot tartod a megoldásnak, ne tedd! Inkább válassz extra tartású melltartót, vagy egy másik felsőt! Ami nem áll jól, azt miért erőltetnéd?!


2. Leggings nadrágként viselve...

Ez szintén egy unalomig ismételt tézis: a leggings nem nadrág és a cicanacit csak és kizárólag intim tájakat takaró felsővel vegyük fel. Ez abszolút helyénvaló, sokan mégis ragaszkodnak hozzá, hogy így tegyék közszemlére "bájaikat". Ezzel kapcsolatban is van személyes élményem, egy pofátlanul tapadós streccs naciban mentem át az (egyik ex)pasimhoz, és megjegyezte, hogy iszonyú jó fenekem van ebben a nadrágban és mostmár mindig ezt hordjam! :D Azt hiszem, valahogy így alakult ki ez a leggings kultusz a nőkben, mindenki elhiszi és/vagy azt hiszi, hogy tényleg jól áll neki, és tűzön-vízen át ragaszkodik ehhez a viselethez. Ugyanakkor nem árt szem előtt tartani azt a tényt, hogy lehet, hogy ha a pasinkat akarjuk megbolondítani egy szűk alsóval, az még teljesen rendben van, de nem kötelező az összes gyanútlan áldozat képébe nyomni a farunk formáját, a tevepatát meg pláne nem.


Na most erről a képről van egy sztorim. Egy "szexi popók legging-ben" FB oldaláról származik, és a sok idióta gyökér azt hitte, hogy ez 2 csaj, és olyanokat írtak alá, hogy "büntetnek" és hogy "4db farpofa" mire egy nagyokos közölte, hogy "Srácok hossza nézegetés után véletlenül feltünt h egy nő csak megketőzve". PASIK.



 Mi a megoldás? Tényleg vannak olyan hátsók, amiket érdemes mutogatni, de még akkor sem megbocsátható a leggings nadrágként való viselése, ugyanis olyan intim testrészeket is megmutat, amikre nem biztos, hogy mindenki kíváncsi, akivel találkozol. Azonban tény, hogy nagyon kényelmes, variálható, stílusos darab is lehet, de találjuk meg a hozzá illő felsőrészt, ami takar bizonyos helyeken... És soha, kérlek soha ne vedd fel farmerszoknyával/nadrággal és csőtoppal. Még akkor sem, ha a leggings alja csipkés. Egyszerűen csak: ne!


Ha pedig nem vagy benne biztos, hogy nadrágot vagy leggings-t viselsz-e, talán ez az ábra segít...




3. Flip-flop az utcán

Ezt is többen írtátok, úgyhogy azt hiszem jogos a felvetés: a strandpapucs remek strandra, fesztiválon, otthon a kertbe, vagy átszaladni a szomszédhoz, de hogy abban menj végig az utcán, ne adj Isten papucsban ülj be valahova... Tény, hogy a legkényelmesebb lábbelik egyike, de ha választhatunk helyette egy szép sarut, vagy balerinát, miért ne tennénk? 



Mi a megoldás? Ne hordj papucsot utcára, kivéve, ha az előbb említett szituk egyikében vagy, illetve akkor, ha vezetéshez lecseréled a tűsarkút.
Kivétel (amire a kommentek világítottak rá, hogy ez nem volt egyértelmű) az igényes, jó minőségű flip-flop-ok, a gumiból készülteket inkább tartsuk meg a strandra. 

4. Kamu cuccok

Szintén olvasói felvetés a kamu órák, táskák, cipők, ruhák, parfümök viselése. A magam részéről úgy gondolom, hogy egészen addig nem gáz egy hasonmás, amíg nincs ráhamisítva az eredeti márka logója, és/vagy neve, hiszen minden nagy ruhagyártó cég a kifutók világából inspirálódik, megvannak az adott trendek, fazonok, amik divatosnak számítanak, ezeket átalakítják, vagy egy az egyben lemásolják, ezt el kell fogadni, ezen soha semmi nem fog változtatni. Az viszont ha egy replikát megveszünk-ami konkrétan egy luxusmárka utánzata-, tehát ugyanaz a forma, minta, szín, logó és márkajelzés, mint az eredetin, de sokkal gagyibb kivitelezéssel, na az már megbocsáthatatlan. Ami még ennél is rosszabb, ha valaki a kamu cuccával parádézik a városban, mintha az övé lenne a világ, és ha feltételezed róla, hogy kamu táska lifeg a kis kezében felháborodva közli, hogy márpedig az igazi, miközben a hülye is látja, hogy ez nem így van. A legnépszerűbb darabok kétségtelenül a LV táskái, de rengeteg Gucci, Chanel, Prada utánzat is fellelhető a piacon (szó szerint ott). 



Mi a megoldás? Ha szeretnél egy dizájner darabot, gyűjtsd össze rá a pénzt! Nincs is annál jobb érzés, mint mikor a hőn áhított darab végre a tiéd lehet, és büszkén viselheted, és bár mindig lesznek olyanok, akik nem fogják elhinni, hogy az de a lényeg, hogy te tudni fogod, hogy eredeti, és nem azzal a tudattal kell élned, hogy a kínai piacon vetted egy koszos kis bódéból, vagy az ebayről rendelted azt a táskát, amit illegálisan, embertelen körülmények között készítettek.



5. Szandál zoknival

Megint egy olvasói kritika, bár én bizonyos helyzetekben cukinak tartom a szandált zoknival! Ezt inkább a pasiknál tartottam extra gázosnak-mikor egy férfi vesz fel egyáltalán szandált, de ha még zokni is társul hozzá, az már kiveri a biztosítékot! :D Lányoknál nekem a saját gyerekkoromat juttatja eszembe, mikor cuki fodros zoknikat hordtunk a szandi alá, és ennek a trendnek volt egy visszatérése tavaly tavasszal, bár érthető, hogy sokakra negatívan hatott. Én ugyan nem követtem ezt a trendet, talán csak egyszer volt rajtam egy hosszúszárú zokni zárt cipővel, de abszolút megértem, ha valakinek tetszett/tetszik ez a trend, bár a 30 fokban teljesen indokolatlannak tartom. :)



6. Mocis kesztyű

Talán 2008-9 körül volt ez nagy őrület, nem? Mikor minden második lány elképzelte, hogy ő motoros maca, és kövecskékkel kirakott műbőr kesztyűt hordott, ha kellett, ha nem. Ez nálam tipikusan annak az esete, mikor bejön valami a divatba, mindenki kihordja magát, aztán ráunnak. Azonban a mai napig sok nő még ezt éli, hogy kesztyűcskéket vesznek fel mindenhez! Mindig az jut eszembe, hogy vajon rohad a keze, vagy mi szükség van rá? Azt megértem, ha Madonnának az öregasszony kézfejére kesztyűt húznak, de egy fiatal lánynak nem lehet ez az oka, ahogy az sem, hogy ez a divat, mert már rég nem az, úgyhogy légyszi felejtsük már el!


Mi a megoldás? Ne vegyél fel kesztyűt, kivéve ha tél van és fázik a kezed, vagy ha tényleg motoros maca vagy. Vagy Madonna.

7. A magassarkú kérdés

Ha valaki nem tud magassarkúban járni, az tanuljon meg!-írtátok sokan, ezzel én is egyetértek. Senki sem úgy születik, hogy tud magassarkú cipőben járni, hosszas gyakorlás és bukdácsolás eredménye mire ez kialakul. Ha nem akarsz hülyét csinálni magadból, a kezdeti próbálkozásokat otthon, a négy fal között tedd, ne mindenki szeme láttára egy nyilvános eseményen! Különböző fokozatai vannak a magassarkú cipők viselésének: kezd a legkisebbel, majd ha az már jól megy vegyél magasabbat, végül próbáld ki a platformot is! A telitalpú cipők a lányok legjobb barátai, azokban igazán könnyű szépen járni. 
A másik sarkalatos pont, a cipők talpára ragasztott matrica. Én nem is értem, hogy van az, hogy egy nőnek nem az az első dolga, ahogy hazaér egy cipővásárlás után, hogy azt a szörnyű fehér cimkét levakarja az új szerzeményről?! Egyszerűbb esetben nem kell vele sokat vacakolni, ha nem akar lejönni használj vizes szivacsot vagy sebbenzint. 

Forrás


Mi a megoldás? Tanulj meg magas sarkúban járni, figyeld magad a tükörben, húzd ki a magad (nincs is lelombozóbb látvány egy csinosan felöltözött lánynál, aki görnyedt háttal, beesett vállalkkal közlekedik!!) és az Isten szerelmére kérlek, mosd le azt a rohadt ragacsot a cipőd talpáról!


8. Az alkatnak nem megfelelő öltözködés

Ez szintén egy elég gyakori probléma. Mindenkinek ismerős az a látvány, mikor egy egyébként nem túlsúlyos lánynak kidudorodnak az oldalsonkái egy túl szűk naciból,  vagy mikor egy 6 hónapos terhest kenterbeverő has tulajdonosa ragaszkodik a hasvillantós pólókhoz. Felnőtt nőként azt gondolnám, mindenkinek lenni kell annyi önkritikájának, hogy a tükörbe nézve észrevegye az ilyen apró hibácskákat, az utca embere azonban nem ezt mutatja! Elképesztően sokan vannak, akik egyszerűen nem tudják, mi a ruhaméretük, és nem csak a XXL-es méretekre erőltetett S-es ruhákról beszélek, hanem ugyanaz fordítva is probléma! Mérettől függetlenül mindenki találhat magának igazán előnyös darabokat, és az üzletek széles méretválasztékának köszönhetően megtalálhatjuk azokat a ruhákat, amikben kényelmesen le tudunk ülni, vagy éppen fel tudjuk emelni a kezünket...

Ez a szett több sebből vérzik...

Segítség az alkatodnak megfelelő öltözet kiválasztásához ITT

Ti mit gondoltok? Mik a legnagyobb divatbűnök? Ezek közül követtetek már el valamit? 

2012. július 21., szombat

6 szépségápolási bűn, amit ideje lenne elfelejteni...

Korábban már született egy cikk a leggyakoribb smink bakikról, ezt ITT tekinthetitek meg, most sorra vettem azokat a szépségápolásban elkövetett hibákat, amiket a mai napig nagyon sok nő erőltet, de már ideje lenne ha észrevennék magukat...

1. Agyon szoliztatott/napoztatott arc és test

A barna bőr az egészség jele, tartják sokan. Ezzel én is egyetértek, de még úgy is, mint szolárium szalon tulajdonos, azt mondom, ne essetek túlzásba! A szénné égetett, természetellenes barna bőrről senkinek sem az egészség, hanem a bőrrák fog eszébe jutni. Arról nem is beszélve, mikor egy 35-nek kinéző, szétaszott fejű lányról kiderül, hogy csak 19 és "szeret napozni".

Donatella Versace


Mi a megoldás? Ha napra mész mindig használj fényyvédőt, emellett is lehet szerezni egy enyhe, még természetes színt, anélkül, hogy leégnél. Ha szoláriumozol, csak EU-s szabványoknak megfelelő csövekkel felszerelt gépbe menj, 15-20 percre két hetente egyszer. Az a jó ezekben a gépekben, hogy nem éget le 9 perc alatt, mint a régiek, aztán pár nap "barnaság" után mehetsz újra, hanem mélyről barnít, és teljesen természetesen, mintha napoznál, szinte káros sugarak nélkül.

2. Színes kontaktlencse

A szem a lélek tükre. Ez annyira igaz, hogy én nem is értem, hogy képes valaki arra, hogy természetellenes színűre változtassa a sajátját! Én valamikor 10 éve próbáltam ki egy kék lencsét (akkor tájt jöhettek forgalomba és még nagyon drága is volt) de rögtön láttam, hogy ez nem nekem való, nem elég, hogy messziről látszik, hogy nem igazi, nagyon keveseknek áll jól. Sokan mégis erőltetik, ezzel természetellenes tekintetet varázsolva maguknak. És még el is hiszik, hogy jól áll nekik.

Nem hazudok, ez egy PROMÓKÉP! 

Mi a megoldás? Barátkozz meg a saját szemszíneddel, és ha már minden más mű rajtad, legalább ezt az egyet hagyd meg igazinak...

3. Természetellenes póthaj

A póthaj az egyik legjobb találmány a világon-szerintem. Az olyanoknak-mint én is-akiknek nem nő a saját hajuk, genetikailag, vagy más oknál (szőkítés, vasalás, stb) fogva, esetleg egy betegség következtében veszítették el a hajukat, egy igazi áldás, hogy van megoldás, és derékig érő tincseket varázsolhatunk néhány óra alatt.
Azonban a könnyen elérhető póthajak világában már mindenki úgy akar kinézni, mint aki megteheti, hogy póthajat csináltasson, és így születnek a sufnimunkák, amikor műanyag vackokat varrnak fel a lányok egymás fejére, ami aztán se összevágva, se összefestve nincs, tartás nélkül, és úgy, hogy pontosan meg tudnád húzni a vonalát a saját hajának, és ha ez nem volna elég, még a műhaj anyagában is eltér a sajátjától: hogy képes valaki full göndör hajat felvarratni a saját szögegyenes hajához?!
Ha a technikai problémáktól még el is tekintek, akkor is ott van a szín kérdés. Mikor egy fekete hajba szőke tincseket tesznek, vagy éppen szőkébe feketét?! Igen, vagy 10 éve Xtina divatba hozta, és a mai napig ő az egyetlen, aki megengedhette ezt akkor magának, sokan még mindig azt élik, hogy jól néznek ki így! Hello, nem 2002-t írunk!

Sose fogom megérteni, miért nem tudott volna élni a 8 tincs szőke nélkül.  A kesztyű? Erre majd a következő postban kitérek...
Ezt egy "szakember" készítette... Bele se kezdek. 


Mi a megoldás? Ha nagyon szeretnél hosszú hajat, de nem nő a sajátod, gyújts össze annyi pénzt, hogy tudj venni egy jó minőségű hajat. Ne elégedj meg a netről rendelt ázsiai/műanyag utánzatokkal, mert bár rövid távon olcsóbb megoldásnak tűnik, hosszútávon nem éri meg, ugyanis ezen hajak élettartama alig pár hónap, és ezidő alatt is borzalmasan néznek ki, arról nem is beszélve, hogy a saját hajad is tönkremegy tőle. Ami pedig a szín kérdést illeti, igyekezz a saját hajadhoz passzoló színű póthajat választani (nyilván egy profi fodrász kezei között erről nem neked kell gondoskodni) ha mindenképpen ragaszkodsz a "melírozott" hatáshoz, soha, soha soha ne tegyél egymás mellé két teljesen elütő színt, hiszen az volna a lényege, hogy természetes legyen, és ne mondhassa meg minden ember, akivel találkozol, hogy póthajad van, méghozzá az igénytelenebb fajtából. És kérlek, ha csomóztatod a hajad, legyen annyi eszed, hogy a fejed tetején takaróhajat hagysz, hogy ne lehessen látni a gumókat...

4. Sminktetoválás

Személy szerint rosszul vagyok attól, ha valakin sminktetoválást látok! Teszem hozzá gyorsan, ezt is lehet ügyesen, igényesen csinálni, és viselni is. Ha viszont ránézek valakire, és rögtön megmondom, hogy ennek ki van tetoválva ez-az-amaz az arcán, akkor az már nem jó munka! Az ilyen nőkről mindig az jut eszembe, hogy úgy néznek ki, mint a bohócok, és hogy szegénykék biztos annyira csúnyák voltak smink nélkül, hogy nem merték vállalni az arcukat, ezért inkább magukra tetováltatták, hogy ha reggel felébrednek a pasijuk mellett, ne ijedjen meg szegény annyira. Bár, ha én pasi lennék, inkább egy transzivá tetovált fejű nőtől ijednék meg, mintsem egy smink nélküli, természetes, hamvas pofitól... Az ilyen nőknek nem jut eszükbe, hogy a legtöbb férfi még a túl erős sminket se szereti a nőkön, nemhogy az olyat, akire rá van varrva?! 

Ha a smink tetoválásnak létezik legalja, akkor az ez. A száj KÖRÜL van tetoválva, mintha az vastagabb lenne, a Cupídó-ív nevetségesre formálva. Sötét kontúrral, természetesen! 
Tetovált szemöldök, szemkontúr (színes lencse ofkorsz-a személyiségi jogokra való tekintettel kissé elmostam a képet ami egyébként egy kék kontaktlencsétől vörösen izzó szemet takar) félig kihullot műszempilla (esetleg szarul kifestett? nem tudok dönteni) ez már szóra sem érdemes, az azonban mindenképpen az, hogy a fejemet verném a falba, ha így néznék ki. 


Mi a megoldás? Fogadd el magad, smink nélkül is! Ha már úgy érzed, olyan vállalhatatlan a fejed smink nélkül, hogy muszáj magadra tetováltatnod, mintha mindig ki lennél festve (wááááááh) legalább olyan szakembert keress, aki ért hozzá, és igényesen meg tudja neked csinálni. És az sem árt, ha csinálsz vele valamit, ha már zöld színű a feketére tetovált szemöldököd... ja meg persze az se hátrány, ha ezen művelet után nem fogod elhinni, hogy neked fekete szemöldökkel is jól fog állni a szőke haj.


5. Hegyes műköröm

Nem is tudom mikor, olyan 6-7 éve jött divatba a hegyes műköröm? Akkoriban egy nagyon cuki műkörmöshöz jártam, aki soha egyik vendégén sem élhette ki a tudását, én voltam az egyetlen, aki hagyta, hogy a legújabb trendeket kipróbálja rajta. Természetesen a hegyes műköröm is fent volt a repertoárján, akkoriban nagyon megszerettem, mert senkinek se volt, így elég egyedi dolognak számított, és az emberek a csodájára jártak! :D Aztán annyira hozzászoktam, hogy még hosszú évekig ugyanezt a fazont preferáltam, a kocka körmös korszak nálam nagyon rövid életű volt. Már több, mint másfél éve nincs műkörmöm, és bár már akkor is sokan mondták, hogy a hegyes műköröm már ciki, én még kitartottam, így utólag már sajnálom, hogy nem szedettem le hamarabb. :)



Mi a megoldás? Nem mondom, hogy szedesd le a körmöd, mert tényleg nagyon sok szép és igényes műköröm van, de a hegyeset ideje lenne már elfelejteni. Egyébként meg én sokkal jobban élvezem, hogy akár naponta más színekben pompázik a kezem, sokkal izgalmasabb és attól se kell félni, hogy ha egy letörik, hogy fog kinézni az ember. :))

6. Műszempilla

Bizony, ismét egy olyan hibát veszek sorra, amit magam is elkövettem. Nekem nagyjából fél évig volt 3D-s műszempillahosszabbításom, és sose találnátok ki, mi maradt a végén?! Hát igen, a nagy büdös semmi. Egy szál szempillám nem volt az utolsó alkalommal, akkor úgy döntöttem, elég, nem hosszabbíttatom többet. (Mielőtt bárki azt hinné, hogy valami gagyi helyen csináltattam, nem, kozmetikus mester csinálta, nagy tapasztalattal, előtte voltam egy másik nőnél, aki iszonyú gagyin tette fel, pár nap alatt kihullott a pillák fele, szóval akinél végül maradtam, ő tényleg jó volt.) Az a néhány szálacska, ami megmaradt pont arra volt elég, hogy úgy nézzek ki, mint egy beteg, és sűrűn kenegettem őket ricinus olajjal és több, mint 1 hónapba telt, mire teljesen visszanőttek a pilláim. Azóta azt mondom, soha többet tartós műszempilla! Nem elég, hogy nem lehet tőle kényelmesen sminkelni, aludni sem, hiszen mindig beleakad a párnába a pilla, ettől eltörik, kócos lesz, és a legrosszabb, hogy 2 hetente kell töltetni járni, mert 2-3 hét után már vállalhatatlanul néztek ki, és ez a kis művelet alkalmanként minimum 2-3 órát vett el az életemből, teljes pillacserénél még többet! (Mivel szálanként kell le-feltenni a pillákat, nagyon lassú, precíz munkát igényel, ahol gyorsabban megcsinálják, az nem jó munka!)

Természetesen egy olyan képet se találtam, ami folyamatos viselés-csináltatás után hónapokkal mutatja meg, milyenek lesznek a pillák. Mikor megcsináltatod, még valóban gyönyörű...  De biztos vagyok benne: sokan láttunk már félig kihullot, igénytelen műszempillákat...
Mi a megoldás? Ha a mindennapi spirálozás nem a te asztalod, még mindig jobb, ha befesteted a pilláidat, ettől hangsúlyosabbak lesznek a szemeid, és ha csak átlátszó pillazselével átfésülöd őket, annyi is elég lesz.


A Facebook oldalamon nagyon jókat írtatok arra a kérdésre, titeket mi zavar, írjátok meg ha még valami kimaradt itt kommentben, illetve holnap jövök a következő hasonló témájú posttal, amiben a legnagyobb divatbakikat fogom sorravenni...


Téged milyen szépségápolási bűn akaszt ki a legjobban? Követted már el valamelyiket? 

2012. július 20., péntek

Diétás édességek I.-Túrós süti/muffin

A normális emberekkel ellentétben én nyáron inkább hízni, mint fogyni szoktam, mert kinek van kedve az edzőteremben izzadni, vagy 40 fokban futni, ha a strandon is dögölhet egyik kezében lángossal, a másikban fagyival? Na de most újult erővel vágtam bele az életmódváltásba, ami nálam nem igazán számít annak, mert alapvetően igyekszem egészségesen étkezni, most mégis rámfér egy kis rehab a sok fagyi, lángos, mogyorós csipsz és citromos sorbet után. 
Nem vagyok egy nagy sütifaló, de mikor megláttam ezt a receptet, tudtam, hogy nekem találták ki, hiszen a kevés édesség fajtából, amit szeretek az egyik a túrós alapú finomságok... Így nem volt kérdés, hogy a könnyen elkészíthető, túrós, ráadásul diétás receptet ki kell próbálnom, holott életemben nem sütöttem még sütit. 


  • 250 gramm zabpehely
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 250 gramm zsírszegény túró (Bakony túró)
  • édesítőszer (ebből 30 db-ot írnak az eredeti recept szerint, de attól függ, milyen fajtát veszel, ha tabletta, fel kell olvasztani vízben)
  • vanília aroma
  • 1 dl natur joghurt (Activia)
  • 4 dl zsírszegény tej (Tescos 0,1%-os tej)
  • 2 db tojás
Erről a receptről azt kell tudni, hogy eredetileg sütőformára írták, mivel nekem nem volt itthon semmim, amiben sütit tudtam volna sütni, ezért kitaláltam, hogy majd muffinformában készítem el, de túl későn jutott eszembe elmenni ezért a boltba, csak a DM-et találtam nyitva, ahol muffin papírokat vettem, és Google barátom segítségével megtudtam, hogy csak muffinpapírral is lehet sütni, nem szükséges a forma, annyi lesz a probléma, hogy szétfolyhatnak, és nem jönnek úgy fel, mint egy hagyományos sütésnél. Ez így is lett, de ez az ízén semmit nem változtat! Ma pedig az első dolgom az lesz, miután megírtam ezt a postot, hogy elmegyek muffinsütőt venni! :))

-A zabpelyhet összekeverem egy tálban az olajjal
-A tejet, a tojást, az aromát, az édesítőt, és a joghurtot egy másikban összekavarom
-A muffin formákat/tortaformát megtöltöm a zabpehellyel 1/4 részig
-Erre teszek egy kis túrót
-Majd még egy réteg zabpehely
-Ezt az egészet leöntöm a tejes-tojásos keverékkel 


Ilyenkor legyen tocsogós, mehet rá még egy kis tej, ha kevés az anyag.180 fokos sütőben kell 30 percet sütni. Ha kész vannak, ki kell tenni őket hülni, majd fogyasztható! A Dm-ben vásárolt muffinpapírokkal nagyon elégedett voltam, nem ragadtak bele a sütik, és 200 fokig hőállóak. Ha egy nagy tepsire tesszük a papírokat, szorosan egymás mellé, és nem várunk túl sokat a sütés és az elkészítés között (tehát nem hagyunk a formáknak időt az eldeformálódásra) akkor "megfogják" egymást a muffinok, és nem folynak annyira szét! Illetve még egy hasznos tipp azoknak, akik belevágnak csak papírokkal muffint sütni (abban az esetben is jó, ha egyszerre sokat akarunk sütni és csak 6-9 db-os formánk van!) Ha duplapapírt használunk, akkor még jobban fogja tartani a formáját. 


Én tegnap este sütöttem, az én muffinjaim elég nyomira sikeredtek, mert 2 év után rájöttem, hogy nem működik a sütő (biztos megsértődött, hogy mióta itt lakunk, egyszer sem próbáltam bekapcsolni) de ekkorra már fel voltak sorakozva a félig töltött muffinkosárkák a tepsin, szorosan egymáshoz simulva, úgyhogy a speckó sütőmmel kellett megsütnöm őket, amibe egyszerre csak pár darab fért be, szóval még inkább eldeformálódtak, főleg, amíg vártak a sorukra. :) De az ízélményen ez nem változtatott, és isteni finom lett, szóval mindenkinek ajánlom, aki szereti a túrós édességeket!






Ha van finom és diétás süti receptetek, osszátok meg velem, mert ebből sorozatot szeretnék csinálni! :) 

2012. július 16., hétfő

Mini-tipp: Eltört bronzosító megjavítása

Pár nappal ezelőtt kisebb baleset történt, eltört a vadiúj bronzosítóm, amit még csak egyszer tudtam használni, így természetes volt, hogy szerettem volna megmenteni. Mivel régebben már láttam egy magyar blogon (ami azóta már megszűnt, de itt a videó) hogyan tudnám orvosolni ezt a problémát, és Formspringen is írt egy kedves olvasó ezzel a képpel...

Forrás

... így nem volt kérdés, hogy meg fogom menteni! Egyetlen baj volt csak, hogy ez a bronzosító két színből állt, viszont teljesen összetört, ezt nem tudtam megoldani, így egy egészen új terméket kaptam, ami ha lehet, még jobban is tetszik, mint az eredeti, amiben a sötét színt túl sötétnek találtam, a shimmert pedig túl fényesnek, úgyhogy tulajdonképpen így lett tökéletes!

Előtte:


Összetörve:




A folyamat...

Egy "uzsonnás táskába" tettem a bronzosítót, hogy tiszta munkát végezhessek. Ezt egy kerekített fejű eszközzel szétnyomkodtam, elsimítgattam. (egy Helia-D szemkörnyékápolót használtam, de elég fura dolgok is eszembe jutottak még, mit lehetne még erre a célra használni, lol)


Miután ezzel megvagyok, kiveszem a zacskóból, és a szélekre jutott anyagot visszaigazgatom egy ecsettel. Végig mindent a zacsin csinálok.


Lefújom alkohollal az egészet. Én 4-szer fújtam, mivel elég nagy felületről beszélünk, de kisebb termékeknél kevesebb is elég lehet, a lényeg, hogy mindenhova jusson.


Elsimítgatom egy lapos késsel, letörlöm a szélekre jutott bronzosítót.


Pár óra után hozzányúltam, de még mindig túl lazának éreztem az állagát, ezért egy kozmetikai szivaccsal jól megnyomkodtam, és fújtam rá még egy kis alkoholt. 


Reggelre kiszáradt (értelemszerűen nyitva kell hagyni) ezt kaptam, elég kemény lett ahhoz, hogy ha belenyúlok ecsettel, ne legyen túl laza állagú a por, amit felveszek vele. Szerintem jobb, mint újkorában, bár mindenképpen csúnyább! 





Ismertétek ezt a módszert? Van javítanivalótok, ki fogjátok próbálni? :) 




2012. július 15., vasárnap

Marionnaud címlaplány akarok lenni!


Sose voltam híve a szépségversenyeknek, meg a különféle "kinek van több ismerőse" játékoknak, most azonban történt valami, ami miatt elindultam egy ilyenen. Pár hete észrevettem, hogy a Martini új reklámarcot keres... Mivel az egyik kedvenc italom, és valahol mindenki vágyik a "15 perc hírnévre" ezért jelentkezni akartam, elkészítettem a bemutatkozó filmemet meg minden. És akkor kiderül, hogy nem jelentkezhetek, mert a korhatárt nem ütöm meg, és az lényegtelen, hogy alig másfél hónap múlva már 25 leszek-és a külföldi törvények szerint ennyi idősen lehet szerepelni alkoholos tartalmú ital reklámjában-, de a forgatás jóval e dátum után lett volna, úgyhogy nem értem. De túltettem magam ezen, pedig már elképzeltem, magam a 12 új Louboutin cipőmben amit nyereményként kaptam volna és nem utolsósorban a reklámokban.

Ekkor tűnt fel a Marionnaud versenye, ahol címlaplányt keresnek. Mivel sminkes téma, és egy olyan megmérettetés, ami rajta van a bakancslistámon, ezért úgy éreztem, itt az ideje belevágni, ha már a Martinis álmaimról le kellett mondanom...

Mivel lájkgyűjtős a játék, ezért kérlek titeket, ha tetszik nektek ez a kép-a sminket én készítettem-szavazzatok rám! 



A fenti linkre kattintva lájkolni kell az oldalt majd a "tovább"-ra kattintani, "megnézem a fotókat", és kikeresni az enyémet (4. oldal!) -bonyolultabb, mint nyomni egy lájkot, de nagyon kérek mindenkit, hogy vegye a fáradtságot! :)) Nagyon sokat jelentene nekem, ha a segítségetekkel nyerhetnék, mert bár nem a szavazatok száma alapján dől el, ki lesz a címlaplány-lesz még élő válogatás is, ami teljesen érthető egy ilyen jellegű versenynél-mégis jó volna, ha kézzel tapintható eredménye lenne a blogolásnak, és a sok munkának amit ebbe fektetek, és úgy érzem, egy ilyen versenyben ez igazán megnyilvánulhatna. :)

Köszönöm még egyszer mindenkinek, aki szavaz rám!